97 pályázat, 7 interjú, 8 hónap alatt 53 évesen, állás nélkül, két egyetemista gyerekkel.
Az ismerős - nevezzük Péterbá-nak - megkeresett, pontosabban a lánya, hogy segítsek már az apjának munkát találni.
Miért ne! ha egy barátnő kéri...
No nézzük először azt az Önéletrajzot.
Jujj!!!!!, ezt nem kellett volna. Két évvel kitoltam a gyerekvállalást, olyan sokk ért! Volt abban az Önéletrajzban minden, állatorvosi lóként riogatnám vele a HR-es hallgatókat.
A szerkesztés még hagyján, a formán könnyű választani. De a téma!
Péterbá legfontosabb mondanivalója az Önéletrajzban az volt, hogy a korábbi főnökét szidta, és magyarázkodott, hogy nem is ő volt a hibás, csak ráfogták, és a régi cége úgy hülye, ahogy van, és nem is neki mondtak fel, hanem ő lépett ki!
Az új munkáltató ezt látva azt mondja: ilyen egy szarkeverő nekem nem kell, ez az ember maga a progléma!
A munkahelyek felsorolása, mérnökember precizitásával történt. a 2002 októbar és 2008 május közötti időszakban ugyanabban a a csarnokban dolgozott. Igaz más feladattal, és a cég kétszer is nevet váltott. Péterbá-nál ez 7 sorban jelent meg, és bő fél oldalt kitöltött. Már-már a felismerhetelenségben magyarázta, mikor miért helyezték át, és mikor hogyan változott a munkáltató cég neve. Ki volt jogutód, és ki nem.
Mit érdekli ez egy új munkáltatót. Unalmas.
Ha az én kezemben került volna ez az Önéletrajz, én kosár kartárs-nak továbbítom.
Pár órás érvelés és szerkesztgetés után, sikerült egy normálisnak tűnő önéletrajzot kreálni Péterbának. Megbeszéltük, elküldi ezt, nem változtat rajta. OK rendben van. Megígérte. A jól végzett munka érzésével autóztam haza a barátnő hálájának közepette.
Pár héttel később véletlen meglátom egy cégnél Péterbá pályázatát. Ott van legfelül, hú ez jó jel! Büszkén veszem a kezembe az önéletrajzot - elvégre a saját munkám. Figyelem a pozíciót, remek ez megfelel az öregnek. Gondolom súgok, protezsálok egy kicsit, nyomjuk az ismerőst. Főleg ha egy barátnő édesapja! Veszem a kezembe, és mutatom - ő megfelel, nem?
- Az az ember? dehogyis, az a KV (kann vergessen, a gyenge németesek kedvéért "el lehet felejteni") stóc, arra vár, hogy a "sajnos-levelet" kiküldjük nekik, ha lesz rá kapacitás, le sem fűzzük azokat!
- Miért? hördült fel bennem a megsértett honleány! Mi a baj ezzel? A prifil stimmel, az önéletrajzot én írtam. Itt nem lehet gond!
És akkor lapozok!
Felordítottam fájdalmamban.
P É T E R B ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ !
Az ****** szerelmére! Minek szenvedtem én magával! Mindazt amit kihúzattam az önéletrajzból, kacifántosan megírta a kisérő levélben!
Feladtam! Ebből ennyi elég volt!
